1szazalek button

Kövess minket a Facebookon!

Hírek

FaceBook

Szeptember 25-én konferenciát rendeztünk a gyermek és felnőtt ITP-s betegek és hozzátartozóik számára, amelyen orvosi, dietetikai és pszichológiai előadások voltak hallhatók.

FaceBook

Ebben az évben ünnepli a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat a fennállásának 50. évfordulóját. A gyermekgyógyítók csapata ma már az ország 8 kórházában gyógyítja a daganatos és leukémiás gyermekeket. Valódi sikertörténet ez, hiszen az 1970-es évekig a gyermekek kevesebb mint 5%-a élte túl a daganatos, leukémiás betegséget, ma pedig az ilyen betegséggel érintett gyermekek 85%-a meggyógyul!

Egy kis meglepetés videóban próbáltuk megköszönni gyógyítóinknak mindazt, ami emberi mértékkel nem kifejezhető.

A VIDEÓ ITT TEKINTHETŐ MEG.

FaceBook

Új fejezet nyílt az Érintettek Egyesület életében!
A Fővárosi Törvényszék bejegyezte a közhasznú jogállásunkat.

kozhasznu
Egyesületünk munkájának, társadalmi szerepének elismerésén túl ez annyit jelent, hogy mostantól olyan pályázatokon is indulhatunk, amelyek eddig csak közhasznú szervezetek számára volt elérhető!
Partnerei lehetünk olyan intézményeknek, illetve támogatóknak, akik a partnerséget a közhasznú jogálláshoz kötik, és olyan gazdasági vállalkozások támogatását is igényelhetjük, amelyek kizárólag közhasznú szervezeteket támogatnak a nekik ezért járó Tao adóalap csökkentésének lehetősége miatt.
A legfontosabb mégis, hogy az előttünk a közhasznúság miatt megnyíló kapuk azt jelentik, hogy több forrásból tudjuk működtetni segítő programjainkat, több érintett családnak tudunk segítségére lenni, akár új programokkal is!

FaceBook

Büszkén tudatjuk, hogy egyesületünk elnökének - Erika Borszéki Cserháti -munkásságát az EMMI 2021-ben a Pro Voluntarius díjjal ismerte el az önkéntesség, a közjó ellátása, valamint a fiatal generációk önkéntességre nevelésében végzett kiemelkedő szakmai teljesítmény, tevékenység vonatkozásában. Büszkék vagyunk Erikára, valóban hosszú évek óta szívvel-lélekkel tesz az érintett családokért, és reméljük, ez még sokáig így is lesz! 💙

Erika Pro Voluntarius

FaceBook

Nincs is annyi kedves szó, amivel ki tudnánk fejezni végtelen hálánkat az Ápolók felé.
Ők azok, akiknek a szakmája igazi elhivatottság, akik erejükön felül teljesítenek nap mint nap, akik újra erőt csepegtetnek belénk a nehéz pillanatokban kedvességükkel, törődésükkel, mosolyukkal. Köszönjük szépen!
Oszd meg ezt a bejegyzést, ha Te is ismersz olyan ápolót, gyógyítót, akinek szívesen mondasz köszönetet az áldozatos munkájáért.
Ha az ismerőseid között van a Facebookon, nyugodtan jelöld is meg kommentben, hadd érezze hálánk egy cseppjét!

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy